Árpád-házi Szent Kinga szűz
Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként született 1224. márciusában.
Testvérei: Árpád-házi Szent Margit és Boldog Jolán, atyai nagynénje Árpád-házi Szent Erzsébet.
A krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt:
„Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet.”
Szülei, valamint nagybátyja és felesége példás hitéletet éltek. Ez nagy hatással volt rá, maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Hatottak még rá a kolduló rendek is. IV. Béla udvarában a domonkosok és a ferencesek lelkivezetőként és tanácsadóként szolgáltak. Kinga egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalmat tesz és életét teljesen Istennek szenteli.
1239-ben azonban szülei a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének igent mondtak. Kinga pár napos vívódás után beleegyezett szülei akaratába és sikerült férjét, Boleszlávot rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt maga is tegyen ilyen fogadalmat.
A tatárok a muhi csata évében Lengyelországot is megtámadták. Kinga az ellenség elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, és az apja által szolgálatára rendelt bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).
Ehhez kapcsolódik egy legenda, miszerint Kinga magyarországi látogatásakor édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba is. Gyönyörködve nézte a csillogó hófehér sótömböket, de mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik sós forrásokból párologtatott, úgynevezett főtt sóval voltak kénytelenek beérni. Kinga így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.” A király teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét és az akna birtokbavételének jeléül a mélybe dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, a legenda szerint az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét.
Boleszláv 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt Jolán húgával együtt. Ő félévvel korábban szintén megözvegyült. Abba az ószandeci klarissza zárdába léptek be, amelyet annak idején Kinga és Férje együtt építtettek.
Kinga napjai ezután jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben a kolostort földúlták a tatárok. Az újjáépítést Kinga irányította.
Egy legenda szerint: amikor Kinga a tatárok elől menekült, Lengyelországban a Pieninek-hegységhez érve apácatársaival egy szalagot dobott a háta mögé, amely kanyargós folyóvá vált: így keletkezett a Dunajec. Ezen a tatárok keservesen tudtak csak átjutni. Ezután Kinga a fésűjét dobta a háta mögé, melyből sűrű erdő lett, amelyen a tatárok már nem tudtak átkelni.
- őszén Kinga betegeskedni kezdett, majd 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol ünnepének vigíliáján hunyt el. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, 1999. június 16-án Ószandecen (Stary Sacz) II. János Pál pápa iktatta a szentek sorába. Kinga tisztelete Lengyelországban igen eleven.
Hazánkban, a Veszprémi Főegyházmegyében, Küngös településen található az egyetlen Szent Kinga-templom. A községet és a hozzátartozó területet alapításakor IV. Béla Kingának ajándékozta.
„Istenünk, Te megismertetted Szent Kingával a kegyelmi élet édességét, és arra indítottad, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze. Add, kérünk, hogy közbenjárására mindenkor tiszta élettel szolgáljunk Neked és Őt követve mi is örvendező lélekkel jussunk el Hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”
Lengyelország és Litvánia patrónája, a sóbányászok védőszentje.
Liturgikus emléknapja: július 24.
Forrás Diós István: A szentek élete
